VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


RAKOS Miklós
( Bérbaltavár, 1947. január 24. - Budapest, 2019. október 28. )

hegedű- és brácsatanár, zenetörténeti kutató

Apja: Rakos Jenő közigazgatási szakember. Hegedűtanulmányait Veszprémben és Győrött végezte, 1969-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett hegedűtanári diplomát. A következő évtizedben a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar, majd a Magyar Állami Operaház zenekarában a brácsaszólam tagja volt, számos külföldi zenekari turnén vett részt ezt követően is. Hegedűtanárként 1973-tól dolgozott, zenetörténeti kutatással 1979 után foglalkozott. Fő kutatási területe a magyar hegedűjáték története, és a 18–19. század verbunkos tánczenéje. Több könyve és tanulmánya jelent meg. Életének utolsó 20 esztendejében a magyar szimfonikus zenekarok lapjának, a kéthavonta megjelenő ZENEKAR című újságnak zenetörténet-rovatát szerkesztette. 2016-ban jelent meg „A Bartók Brácsaverseny a Fibonacci számsor segítségével helyreállított struktúrával” című kottakiadványa, a hozzá tartozó magyar és angol nyelvű tanulmánnyal. Sírja Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben.
  M.: Veszprémtől Szentpétervárig. Auer Lipót hegedűművész élete és művészete. Vp., 1981. (Horizont Közművelődési Kiskönyvtár.) – Tábla Ruzitska házán. Emléktábla avató, emlékülés és hangverseny ~ születése 240. évfordulóján. = Séd, 2015-2017. 3-4. sz. – Hogyan lettek világhírűek Ruzitska Ignác veszprémi verbunkos táncgyűjteményének dallamai (1823-1832). = VpSz., 1993 v. 2017.
  I.: CSISZÁR Miklós: In memoriam... = VpSz., 2020. 1. sz.